Kezdőlap


 

Ótemplom története



 

A reformáció megjelenése Vásárhelyen

A reformáció első hódmezővásárhelyi emléke egy 1545-ben Szegeden lefolytatott hitvitához kapcsolódik, amelyen a vásárhelyi Mátyás pap is részt vett protestáns oldalon. Vásárhely környékén a reformáció kezdeti időszakában a lutheri irányvonalat követők voltak többségben, de 1569-től már biztosan kálvinista lelkésze volt a városnak Egrői Benedek személyében. A török hódítás kezdeti időszakában pozitív várakozással fogadták a reformáció hívei az uralomváltást, azt gondolták, hogy az új hatalom elfogadja majd hitüket. A törökök azonban csak különadó megfizetése fejében engedélyezték a protestáns vallásgyakorlatot, a lelkészek tevékenységét, az egyházszervezet működését, templomok használatát. 1693 során egy 4000 fős tatár sereg dúlása miatt a császári hadvezetés kiürítette Vásárhelyt és környékét, a városba való visszatelepülés csak 1698-ban vette kezdetét. 1699-ben Vásárhely lakói református lelkészt kértek az egyházi hatóságtól, 1700. október 6-án Nagymegyeri Keresztes Sámuel Fejér megyei főispán és neje, Kassai Borbála úrvacsorai domborműves kelyhet és két úrasztali terítőt ajándékoztak az egyházközösségnek. 1709-től gróf Schlick Lipót tábornok és gróf Károlyi Sándor volt a két földesura a városnak.

a a
gróf Schlick Lipót gróf Károlyi Sándor

 

 

 

Az Ótemplom építése

A török hódoltság idején védelmi okokból tiltották a szilárd építőanyagok használatát, mert a hadviselő felek attól tartottak, hogy a kőből és téglából emelt épületek erődítményként is felhasználhatók lesznek. Így Vásárhelyen egy sárból és fából épített templom szolgálta a református hitéletet. A török uralomtól megszabadulva a város először egy tornyot akart emelni. Az építkezés megkezdéséhez mindkét földesúr engedélyét megszerezték, sőt valószínűleg Schlick Lipót tisztjei ajánlották a bécsi építészt az egyházközösség figyelmébe. Károlyi Sándor elengedett a város adótartozásából 150 forintot, ezzel is támogatván a munkálatokat. A Hód-tó partjához közel álló torony a régi fatemplomot körülvevő temető szélén 1713‒1714-ben épült meg. A torony Hódmezővásárhely legrégebbi, még ma is álló téglaépülete.

a

Hódmezővásárhely belterülete a XVIII. században

 

Bejárata fölé a város kőből faragott címerével ellátott, latin nyelvű emléktáblát helyeztek.

A tábla szövegének magyar nyelvű fordítása: „Péld. 18,10. Erős torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz és bátorságos lészen. Krisztus születésének 1713. és 1714-ik évében. Istennek tetszéséből, nem nékünk, hanem nevednek adjad [a dicsőséget]. Tiszteletes, tudós Lenthi Pál prédikátorságában; Szücs János és Hódi József nemzetes uraimék főbíróságában; Papp György, Kincses István, Pápai István, Literáti Mihály, Dezső Ferenc, Kenéz Márton, Bálint István, Juhász János, Szabó István, Zsarkó Mihály, Barta János, Kotormán Benedek, Kardos István, Pap István nemzetes uraimék esküdtbíróságában; N. Szalkai Mátyás hites jegyzőségében, tekintetes Losonci Dániel úr iskolamesterségében.” a
  A torony bejárata feletti emléktábla

 


A torony befejezése után az építkezés több okból hosszú időre abbamaradt. A császári haderő 1716-ban hadba lépett a törökök ellen, a vásárhelyieknek hadi szállításokat kellett végezni a hadsereg számára. A kétéves háborúskodást az 1718-as pozsareváci béke zárja le, amelynek értelmében a Temesköz is felszabadult a török uralom alól. Az országgyűlésben kiújult vallási vita következtében a katolikusok igyekeztek akadályozni a protestáns vallásgyakorlatot. A két földesúr nem tudott megegyezni Vásárhely birtoklásának ügyében, ez kettős adóztatáshoz és a város lakosságágának elégedetlenségéhez vezetett. 1720-ra sikerült a felmerülő gondokat elrendezni, Schlick Lipót engedélyezte az egyházközösség számára a templomépítést. Az építkezéshez szükséges pénzt és építési anyagokat a hívek, a város és a két földesúr adományaiból teremtették elő. A templom építésére Hölbling János budai építőmestert szerződtették. A barokk stílusú, hat öl széles és tizenhat öl hosszú, egyhajós, a nyolcszög három oldalával záródó szentélyű, fiókos dongaboltozatú templomot 1721‒23 között építették. 1725-ben a város ekkor már egyedüli földesura, gróf Károlyi Sándor kétszáz forintért eladta az egyházközösségnek a nagyecsedi várában lévő, II. Rákóczi Ferenc által készíttetett toronyórát és a hozzátartozó kis csengettyűt. Az óra többszöri felújítás után még mindig pontosan mutatja a múló időt.

a

A felújított óraszerkezet

 

a

Rákóczi-csengettyű

 

 

Az Ótemplom 18. századi festett faberendezése

A templom berendezése eleinte igen kezdetleges volt. A forrásokból tudjuk, hogy a régi fatemplomban már 1699‒1700 táján volt úrasztala. Az új templomhajóban 1732 előtt készült el a nyugati karzat, voltak ülőbútorok, építettek egy téglából rakott szószékkosarat. 1732-ben az egyházközösség Oláh Péter és neje adománya után megbízta Asztalos Dániel, Asztalos Péter és Adoni Ferenc gyulai asztalosokat, hogy készítsék el a templom új berendezési tárgyait. A mesterek megtervezték és előállították a szószékkoronát, az új stallumokat (Papok padja) és a padsorokat, átépítették a nyugati karzatot, megépítették az északit, és mindkettőt mennyezettel látták el. Leírásukat Szeremlei Sámueltől ismerjük: „A karok homlokzatát és mennyezetét istenadta művészi képességgel és ízléssel, minden rikító szín mellőzésével, bámulatra méltó, ügyes ecsettel és inventióval festették be. A homlokzat és mennyezet mezőit színes hornyolt keretekkel kisebb négyzetalku szakaszokra, mint megannyi önálló képekre osztották fel, melyek természetes színekben tájakat és különbféle állatokat ábrázoltak. Mindenik kép mást és mást, úgyhogy e képek száma több százra rúgott. A képzeleti állatok közt, főleg ott volt az uralkodó ház iránti köteles hűség jele gyanánt a kétfejű sas is.”

a

A keleti karzat restaurált menyezettáblái

 

A szószékkorona homlokrészén e fontos Bibliai mondat olvasható: „Esa. LVIII. V. 1. Kiálts tellyes / torokkal meg ne szünnyél / mint a trombita emeld fel / a te Szódat és mond meg az / én népemnek az ő bűnöket és / a Jákób házának az ő hamisságok[a]t.” A szószékkorona mennyezetének felirata: „Ezech. III. V. 17. 18. 19. Ha én mondandom az hitet / lennek: Halállal halsz meg és te ötet meg nem inted és nem / szóllaszsz neki intvén ötet hogy hitetlen az Istentelen / Úrától el távozzék, hogy éllyen. Embernek fia – őr állóul adtalak én tégedet az Izrael házának: h / ald meg azért az én számból az én beszédemet, és intsd meg őket az én nevemben.”

a

Restaurált szószékkorona

 

A nyugati karzat felirata: Chronik: I. Könyv / XXII. Rész: XIX Vers (…) / A Felséges Mennyei Úr / Istennek buzgó szereteté[ne]k / inditásából, az ő Szent Templomáb[an] / építtettek ezen látható formáb[an] lévő / Korona, két Chorusok és alsó Szé / kek az Vásárhelyi Reformáta Sz. / Ekkla költségével, mikoron az Isten Nyá / jának legeltetéséb[en] vólnának belső Lelki / pásztorok T Vecsei P. György és T. Füredi Mi / hály Uraink: ŐrÁllók: Fő Bíró Szalkai / Mátyás. Esküttek: Hódi János, Barta / János, Zsarkó Mihály, Kardos István, Fábi / án András, Kis János, Deső János, De- / ák Ferentz, Szél János, Csorba Gergely, / Juhász István, Bene István, Morsai Pál, / Czeglédi István, Kisfalvi János, Nagy / Gergely, Török Mihály, Pap Sámuel, Cris / tó Mihály. Hites Nótáriusok: Szecsei Sz.  / János Kocsi Mihály. / 1732 Kis Aszszony és Sz: / Mihály Havásnak Napjaiban.”

a

Restaurált karzattábla

 

1766-ra elkészült a keleti karzat is, melynek díszítése a már meglévőkét követte, ezt bizonyítja Szél Sámuel lelkész leírása a három karzatról 1848-ból: „Mindegyik kar eleje sűrű oszlopzatos keskeny táblákból van összeállítva a régi idő ízlése szerint, és mindenik táblán külön többnyire növény alakok vannak festve, mind e mai napig meglehetősen megmaradt színekkel, mely alakokon egy kis figyelem után az a meglepő, hogy oly sok közt, mennyi a három karon látható, egymással egyező nem találtatik. A karok alja koczkás deszkázat, s minden koczka más színes figurával.”

1802-ben új, fenyőfa padokat készítettek a régiek helyett. Az 1800-as évek második felére a berendezés állapota erősen leromlott, ezért valószínűleg 1870 után, a bútorok egy részét szürkére festették. Ez azonban nem jelentett tartós megoldást, így a 18. századi berendezés cseréje elkerülhetetlenné vált. A templom berendezésének felújítását 1892-ben végezték el, megbízták Csepregi János budapesti asztalost, hogy készítse el az új szószéket és úrasztalát. A fából készült karzatok helyére új, vaskarzatok kerültek, melyeket Könyves Imre építész tervezett, a karzatok vasrácsát Deák Mihály helyi lakatos készítette el.


A templomból 1892-ben kikerülő karzattáblák előbb az ógimnázium, később az újgimnázium padlására kerültek, majd 1899 augusztusában az Iparművészeti Múzeumba szállítottak kb. 72 db mennyezet- és karzatdeszkát. A szószékkorona és a papok padja 1904-re Tornyai János festőművész tulajdonában volt, aki az egyháztanácstól kapta meg őket. Tornyai János, Kiss Lajos segítségével, részben eltávolította a szürke festékréteget a tárgyakról, majd restaurálta a szószékkoronát. A szószék hangvetőjének tetején Tornyai megörökítette a helyreállítást: „Renoválta Tornyai János Festő 1904 Ref. Ó-templom katedrája H.M.V.” Valószínűleg Tornyai János Vásárhelyről való elköltözésekor került a szószékkorona és a papok padja a városi múzeum tulajdonába. A mennyezet- és karzattáblák, a szószékkorona és a papok padja ezután sokáig a múzeumok raktáraiban hevertek elzártan. A nagyközönség hosszú idő után 1969‒1970-ben a Székesfehérváron megrendezett „Festett táblák 1526‒1825” című kiállításon láthatta együtt az Ótemplomból kikerült bútorzat megmaradt darabjait. 1970-ben az Iparművészeti Múzeum átadta a megmaradt táblákat a Néprajzi Múzeumnak. A tárgyakat azután a nagyközönség a vásárhelyi, a szegedi és a sárospataki múzeumban tudta megtekinteni. Az Ótemplom felújításával lehetőség nyílt a még fellelhető tárgyak összegyűjtésére és restaurálására. 2012 októberétől a hívek és az érdeklődők eredeti helyükre visszahelyezve csodálhatják meg a három 18. századi asztalosmester remekművének máig megmaradt darabjait.

a

A restaurált papok padja

 

a

Restaurált karzattáblák a keleti karzaton

 

 

A harangok

Az első harangok egyike 1735-ben Zechener Antal budai ágyúöntő műhelyében készült 100 forintért, súlya 152,5 font volt. 1801-ben a meghasadozott és tönkrement régi harangok anyagának felhasználásával egy új, 12 mázsás harangot öntettek Pesten. A haragra a következő felirat került: ”Az hmvásárhelyi reformáta eklezsia számára a maga költségén készíttették ns. Kaszap József, Szomor Ferenc, N. Szabó Pál, Mucsi István és Gál János urak 1801. Gegossen in Pesth von Henrik Eberhard 1801.” Majd két évtized múlva készült el a második harang, melyre ez a felirat került: ”A hmvásárhelyi rfta. eklézsia újonnan öntette 1820. esztendőbe öntötte Éberhard Henrik. Pesten 1820. Sulya 299 font.” A harmadik, a nagy harang 1851-ben készült el, a következő felirattal: ”A hmvásárhelyi református eklézsia saját költségén készíttette Török István főgondnokságában 1851. Öntötte Jungbauer Vince Pesten súlya 1861 font.” E harangot meghasadása után újraöntette az egyház, az egyik oldalán az ország, a másik oldalán a város címerét elhelyezve. A harangot Szeremlei Sámuel avatta fel 1867. március 9-én. Az Ótemplom harangjait 1917. február 26-án alkalmi istentisztelettel búcsúztatták, majd leszerelték, elszállították őket, és anyagukat hadi célra felhasználták. A toronyban ekkor csak a Rákóczi-csengettyű maradt. A harangok pótlása 1924-ben kezdődött, ekkor F. Tóth István és neje, Hódi Judit adományából egy 170 kg-os harangot készítettek. A harang felirata az egyik oldalon: „Ezt a harangot F. Tóth István és neje Hódi Judit ajándékozták a hódmezővásárhelyi református egyház ó-templomának.” A másik oldalon: „Csengő szavad kiáltsa a világba: Minden lélek boruljon le imára!” A harangot 1924. március 29-én szentelték fel.

a 1927. június 4-én újabb két harang felszentelésére került sor. A nagyobb, 831 kg-os harangot a hívek 1925-26 között összegyűjtött adományaiból készítették, míg a kisebb, 423 kg-os harangot Lázár Mózes és családja öntette. A nagy harang felirata az egyik oldalon: „Ez a harang a hódmezővásárhelyi református egyház ó-temploma számára a hívek önkéntes adományából készült.” A harang másik oldalán Pap Imre elnök-lelkész verse: „Halandó, ha lelked örül, Háládat elzengem. Mikor szíved gyászba merül, Budat elkesergem, Te is minden alkalommal, Fordulj Istenedhez: Örömöddel, bánatoddal, így Közelgetsz a mennyhez!”A kisebb harang felirata a perem felett körben: „Ezt a harangot Lázár Mózes és neje Hajnal Julianna és fiuk ifj. Lázár Mózes áldozatkész, buzgó hívek, a hódmezővásárhelyi református egyház ó-temploma számára ajándékozták.” Pap Imre verse a harang oldalán: „ Elnémult a régi, Megszólalt az új, Hívogat az égi Szózat, óh indulj! Aki hallod s Jézust vallod, siess nyomába, az üdv honába!”
Az 1924-ben elkészült harang  


A védfal, a magtár és a Bazársor

A templomot 1741-ben gróf Károlyi Sándor többszöri figyelmeztetése után, az ismételten fenyegető háborús veszély miatt, befelé szélesedő lőrésekkel ellátott védfallal vették körül. A védfal hossza 104 öl, magassága kb. 310 cm, szélessége kb. 78 cm volt, falát 43 oszloppal erősítették meg. A védfalnak a templom főbejáratával szemben, a nyugati oldalon erős gerendából készült, megvasalt, kétszárnyú kapuja volt. A déli és az északi oldalon egy-egy kisebb kaput alakítottak ki. A templomi védfalat 1889-ig többször renoválták, ekkor az északi és a nyugati falszakaszt lebontották. A református egyház 1890-re ezek helyére építtette meg a Bazársort, amit 1961-ben bontottak el. A templomi védfallal egy időben épült a templomkert dél-nyugati sarkán a népi barokk stílus magtár, amit a párbérben beszedett gabona raktározására szolgált.

a

Tornyai János rajza az ótemplomi védfal kapujáról 1889 telén

 

a

Tornyai János rajza az Ótemplomról 1889 telén

1741-ben a torony állandó zsindelytetőt kapott, ekkor helyezték fel rá a toronygombot. A templom eredeti zsindelytetejét 1789-ben cseréptetőre cserélték és a 19. században többször felújították. A toronyban 1798-ban a rendszeres tűzszolgálat részére őrszobát és sétálót építettek, és az új városháza elkészültéig innen látták el a városi tűzjelző szolgálatot.

1930. szeptember 7-én, vasárnap este villám csapott a templom tornyába és lángra lobbantotta azt. Kiss Pál tűzoltóparancsnok vezetésével a tűzoltók két óra alatt megfékezték a tüzet, amely azonban másnap még egyszer fellobbant, de gyorsan elfojtották. A felújítást Szabó Sándor építész tervei alapján, Kiss Bálint kőművesmester, Bekő Ferenc ácsmester, Pataki János bádogosmester és Váradi Lajos lakatosmester végezte. A felújítás során a torony süvegét betonból építették újjá, és villámhárítót is felszereltek a hasonló balesetek elkerülésére. A torony gömbjét, melyben 1801-ből és 1870-ből származó dokumentumokat találtak, felújították. A benne talált dokumentumokat kiegészítve a villámcsapással foglalkozó vásárhelyi újságok példányaival, a torony újjáépítésének terveivel együtt, visszahelyezték a torony tetejére. A régi kakas, a félhold és a csillag helyett újat készítettek. A torony felújítását 1930. november 12-ig befejezték.

a

A Belváros látképe az Ótemplom újjáépített tornyával, a bazársorral 1934-ből

 

a

A védfal déli kapuja a mai Cseresnyés kollégium felől 1960-ban

 

a

A déli kapu záróköve az építés dátumával

 

 

Az orgona

a

A templom orgonáját, Oláh Ferenc és felesége, Posztós Sára adományát 1896. június 26-án szentelték fel. A Soukenik János orgonaépítő mester által 9 692 koronáért készített két manuálos, húsz változatú orgona ekkor a környék legjobb orgonája volt.

 

Az üvegablakok

a

Az egyszerű templomi ablakokat a hívek adakozásából 1911-ben színes üvegablakokra cserélték.

 

Hódmezővásárhely-ótemplomi ásatások 
1989–1991 között

Az ótemplom 1992-es felújítását megelőzően 1989 és 1990 között B. Nagy Katalin régész vezetésével ásatásokat végeztek a templom környezetében. Megtalálták a valószínűleg az 1600-as években vályogból és fából épült templom kerítésének nyomait. A kerítés árkából kidobált földet az egyik partján halmozták fel, az árok alja és a töltés teteje között kb. 4 m szintkülönbség lehetett, ez némi védelmet nyújthatott egy támadás esetén. Kiderült, hogy a 18. században a járószint mintegy 40‒60 cm-rel a mai alatt volt. Megállapították, hogy a templomtorony és a hajótest alapozásának mélysége 215 cm, a védfalé 55 cm. A templom északi oldalán öt sírt találtak. B. Nagy Katalin feltételezése szerint a közvetlenül az északi fal tövében nyugvó személyek a templom három 18. századi lelkipásztorával, Szőnyi Benjáminnal, Füredi Mihállyal és Füredi Sándorral azonosíthatóak.

A templom mellett, bolygatott rétegben megtalálták Silvius Nimród württembergi herceg 1659-ből származó háromkrajcárosát, valamint egy 19. századból való egyházi kitüntetés, a Piis Meritis egy példányát. (grafika az ásatásokról, a krajcárról, fotó a kitüntetésről, a védfal alapozásáról)


1991 telén Pávai Éva vezetésével a templombelső nyugati negyedében folyt régészeti ásatás, mely néhány újabb adalékkal is szolgált a templom építésével kapcsolatban. Előkerült egy megsüllyedt, halszálka-formára rakott, 18. századi téglákból álló összefüggő járófelület, melynek eltávolításakor három 18‒19. századi pénzérmét találtak. Megfigyelték két oszlopalapozás nyomait is, a kiásott alapozási árokokban kőtömbbel lezárt, többszörösen egymásra rakott téglasor került elő. A nagyméretű kőtömb előre kifúrt vájataiba, öntött vasoszlopok lábazatát csavarozták be. Feltártak két sírt, melyekben vasszögekkel összeerősített, végei felé összeszűkülő koporsókban valószínűleg egy férfit és egy gyermeket temettek el.

a

A Hódmezővásárhely-ótemplomi ásatások összefoglaló rajza

 

A férfi sírját feltehetően a templom alapozásakor bolygatták meg, a test fölé egy koponyát helyeztek el, körülötte habarcsos építési törmelékkel. A régészek abból, hogy a sír helyét a bolygatáskor már nem ismerték, arra következtetnek, hogy legkésőbb a 17. század közepéig megtörtént a temetkezés.


A feltárt tárgyi emlékek zömét – az állatcsontok mellett – a kerámiatöredékek képezik, míg fémtárgyak és egyéb leletek jóval kisebb számban kerültek elő. A legkorábbi leletek bolygatott rétegekből származó bronzkori edénytöredékek. Nagyobb mennyiségben kerültek elő szarmata kori kerámialeletek is. Azonban az ásatási anyag túlnyomó részét a templom építését közvetlenül megelőző időszaknak, az 1600-as évek végének az emlékanyaga teszi ki. A szarmata kor és a kora újkor közötti időszakból nincsenek leletek, melynek oka, hogy a Hód-tó közelsége miatt ingadozó vízjárás következtében a feltételek nem voltak adottak az itteni megtelepedésre. A terület az Árpád-korban valószínűleg az év jelentős részében víz alatt állhatott, a lassú apadás valamikor a késő középkor végén következett be.


A kora újkori kerámiaanyag döntően a 17. század végéről származik, bár egyes töredékek esetében a 18. századi keltezés valószínűsíthető. A vizsgált korszak kerámiájának többségét tartalmazó gödröket nagy valószínűséggel a templom építését közvetlenül megelőző időszakban, valamikor az 1600-as évek végén nyithatták. A leletek másik része nem köthető objektumhoz, szórványként került felszínre, így a feldolgozásba csak bizonyos megszorítások mellett vonható be. A feltárt kerámiatermékek döntően a helyi magyar fazekasipar termékei, többségben vannak közöttük a gyorskorongon formázott, finom iszapolású, mázas és engobe-festéses asztali edények. Megtalálhatók még a különböző típusú kályhaszemek és az agyagból készített egyéb termékek, mint pipák, fenőkövek, hálónehezék.

a a
Restaurált fedő Restaurált korsó

 


 

Ajánlott irodalom:

B. Nagy Katalin: A Hódmezővásárhely-Ótemplom lelőhelyen 1989-90-ben végzett feltárás ásatási dokumentációja. Kézirat. Tornyai János Múzeum Régészeti Adattár: 145-2001.
Bodnár Béla: Hódmezővásárhelynek és környékének földrajzi adatai. Szeged, 1983. In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből VII.
Dömötör János: Református Ótemplom. In: Csongrád megye építészeti emlékei. Szerk.: Tóth Ferenc, Szeged, 2000. 123-125.
F. Lajkó Orsolya: 17. századi kerámiaegyüttes Hódmezővásárhely-Ótemplom lelőhelyről. In: Hombár. Múzeumi Műhely 6. Szerk.: Nagy Vera, Hódmezővásárhely, 2011.129-150.
Imre Mihály: A város művelődéstörténete 1848-ig. In: Hódmezővásárhely története I., Főszerk.: Nagy István, Kötetszerk.: Szigeti János, Hódmezővásárhely, 1984. 577-700.
Kiss Lajos: Vásárhelyi művészélet. Budapest, 1957. 16-17.
Kiss Margit: A hódmezővásárhelyi ótemplom 18. századi festett faberendezésének története. Restaurátori szakvélemény. Kézirat. 2009.
Kruzslicz István Gábor: A református Ótemplom és a bazársor. In: A hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2000. Szerk.: Kovács István, Kruzslicz István Gábor, Hódmezővásárhely-Budapest, 2001. 17-23.
Pávai Éva: A Hódmezővásárhely-Ótemplom lelőhelyen 1991-ben végzett feltárás ásatási dokumentációja. Kézirat. Tornyai János Múzeum Régészeti Adattár: 148-2001.
Szeremlei Sámuel: A hódmezővásárhelyi református templomok építésének története (1714-1914). Hódmezővásárhely, 1914.
Szeremlei Sámuel: A hódmezővásárhelyi református egyház története. I-II. Hódmezővásárhely, 1927-1938.
Szeremlei Sámuel: Szőnyi Béniámin és a hódmezővásárhelyiek 1717-1794. Budapest, 1890.
Szőnyi Benjámin és kora. Tanulmányok Szőnyi Benjáminról. Szerk.: Imre Mihály, Hódmezővásárhely, 1997. 
Vásárhelyi Reggeli Újság 1917., 1924., 1927., 1930. évfolyam
Vásárhelyi Újság 1930. évfolyam

 

A szöveget összeállította: Bernátsky Ferenc 
Lektorálta: Simon Ferenc
Grafika: Koncz Margit
Digitális képfeldolgozás: Dömötör Mihály, Pápai Zoltán
Fotó: Donka Gábor, Ferke Norbert, Kabódi Viktor, Szigeti János
A térképet Veretics József alapján rajzolta Havass Zoltán