Keresztelői istentisztelet menete

A keresztség sákramentum, annak kiszolgáltatása mindannyiunk számára ünnep, ezért a kereszteléseket – az esetek döntő többségében a vasárnap délelőtti istentiszteleteken tartjuk, az alábbi rend szerint:

Köszöntés
Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az ő egyszülött Fiától, a Jézus Krisztustól. Ámen.

Ének

Textus
Az Úr Jézus feltámadása után missziói parancsot adott tanítványainak, elküldte őket, hogy hirdessék az evangéliumot, az örömhírt szerte e világon, és felhatalmazta őket, hogy megkereszteljék mindazokat, akik hisznek őbenne. Máté evangéliuma 28,18
verseitől olvassuk: 
„Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek, és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.

Igehirdetés (néhány útravaló gondolat a keresztszülőknek, szülőknek)

Apostoli hitvallás (közösen, fennállva mondjuk)
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Fogadalomtétel (fennállva történik, szülők, keresztszülők tesznek fogadalmat, hogy gyermekeiket a református egyház közösségében, hitben nevelik)
1. Akarjátok-e, hogy gyermeketek a keresztség által az Atya, Fiú, Szentlélek Isten szövetségébe, a keresztyén anyaszentegyházba befogadtassék? Ha igen, feleljétek: Akarjuk.
2. Ígéritek-e, fogadjátok-e, hogy gyermeketeket úgy nevelitek és neveltetitek, hogy ha majd felnő, a konfirmáció alkalmával ő maga önként tegyen vallást a Szentháromság Istenbe vetett hitéről a gyülekezet előtt? Ha igen, feleljétek: Ígérjük és fogadjuk.
A harmadik kérdés a gyülekezetnek szól:
1. Ígéritek-e, hogy ezeket a gyermekeket szeretetben és imádságban hordozzátok, és a szülőknek, keresztszülőknek minden segítséget megadtok, hogy őket hitben neveljék?
Feleljük: Ígérjük.

Imádság

Keresztelés (szülők és keresztszülők a gyermekkel odalépnek a keresztelőmedencéhez. A lelkipásztor megkérdezi a gyermek nevét, majd a
következő szavakkal kereszteli meg a gyermeket: XY, keresztellek én téged az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Ámen.)

Áldás (a lelkipásztor megáldja a családot. A család állva fogadja az áldást.)

Áldóének

Scroll to Top