Ótemplomi siratófal

Gyülekezetünk tagjai tiltakoztak a Tormay Cécile Polgári Kör szervezésében az egykor az Ótemplomot teljesen körbeölelő védfal megmaradt részének áttörése ellen 2023. augusztus 22-én.

A Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség Presbitériuma 2021 novemberében döntött arról, hogy kérelmet nyújt be az Ótemplom, a Magtár (e kettő jelenleg is műemlék), az Ótemplomi Védfal és az általa határolt terület, a rajta található lelkészsírokkal együtt történő, hitvallásos és örökségvédelmi szempontokat figyelembe vevő egységes műemlékké nyilvántartásba vételről.

Tornyai János Az öreg templom
Tornyai János (1869-1936) színes rajza (Az öreg templom, akvarell, papír, 44 × 62,8 cm, Hódmezővásárhelyi Református Egyházi Gyűjtemény) 1889 telén a lebontás, a bazársorrá átalakítás előtti utolsó állapotában mutatja be a Református Ótemplomot körülhatároló, 1741-ben épült Ótemplomi Védfalat.

A műemléki kezdeményezést az indokolta, hogy Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányata a belváros rehabiltáció Kossuth teret éríintő ütemében a védfal – több helyen történő – áttörésével, és a templomot övező környezet megújításával a területet ki kívánta nyitni a 2020-as években elbontott, egykori ótemplomi tanácsteremenek is helyet adó épület helyén, a későbbiekben létesülő parkolósziget irányába. A tervek véleményezésére válaszul a Presbitérium a 26/2021 (11.25.) sz. presbiteri határozat az Ótemplomi Védfal műemléki nyilvántartási kérelméről indoklásában kijelentette, hogy egyetért és támogatja a – korábbi átalakításokkal, kisajátítással ‑ sérült szakrális tér méltó módon történő rendezését. Ezt azonban kizárólag az eredeti funkció megőrzésével, a műemléki és szakrális érdekek figyelembevételével tudja elképzelni. 2023 júliusában indult meg az önkormányzat térrendezési projketje, melynek első lépéseként kordonnal elzárva – olykor a templom megközelítését is gátló módon ‑ építési területnek minősítették az ótemplom körüli területet, majd 2023. augusztus 10-én került sor a Védfal keleti ‑ a bazársor 1960-as évek elején történt ledózerolását követően pótolt, de az eredeti közel háromszáz éves védfal nyomvonalát követő téglafal‑ részén átjáró nyitására.

Áttört Ótemplomi védfal
Az áttört védfal 2023. augusztus 13-án készült felvételen.

Ezen eseménysorra válaszul szervezett megemlékezést 2023. augusztus 22-én este Ótemplomi Siratófal címmel a Tormay Cécile Polgári Kör, amelyen Dr. Nagy Gyöngyi történész, a Szőnyi Benjámin Református Iskola pedagógusa, a gyülekezet tagjának megfogalmazásában „egy számunka fontos érték pusztulása előtt szeretnénk leróni a kegyeletünket”. A közös gyertyagyújtáson beszédet mondott Kun Ildikó intézményi lelkipásztor és Bán Csabáné, az ótemplomi egyházközség elnök-lelkészének felesége is.

Az elhangzott beszédek IDE kettintva olvashatóak.

Megosztás
Scroll to Top